„Aki kifelé néz, álmodik.
Aki befelé néz, fölébred.”

C. G. Jung

Ügyfeleimet, klienseimet segítem abban, hogy ki tudják hozni önmagukból mindazt a potenciált, lehetőséget, ami bennük szunnyad. Katalizátorként működöm ügyfeleim fejlődési folyamatában. Hogy elérjék, amit csak elérhetnek az életükben, megvalósítsák, mindazt, ami lehetséges a számukra és amire vágynak. Ehhez – az ügyfél témájától függően, szándéka és elszántsága mellett – sokszor csak egy kis bátorítás, az erősségeik, pozitív tulajdonságaik, lehetőségeik azonosítása, visszajelzése és elismerése, a beléjük vetett hit szükséges és elegendő, és ezt én nagyon szeretem nyújtani az embereknek, és látni a fejlődésüket, ahogy kinyílnak, kivirágzanak, aktívvá, termővé válnak egy folyamat során.

Abban segítem ügyfeleimet, hogy mindent, ami lehetséges, megtegyenek önmagukért, céljaikért, kapcsolataikért, mindazért, ami számukra értéket képvisel. Életük, lehetőségeik teljesebb megélésére bátorítom őket, ezt támogatom szaktudásommal. A közös munka során Ügyfeleimmel azonosítjuk a céljai elérését akadályozó tényezőket, a problémáik hátterét, és feltárjuk a számára elérhető lehetőségeket, az ügyfélben és élethelyzetében rejlő potenciálokat, majd ezeket aktív cselekvéssé formáljuk.

Munkám során integratív és test-fókuszú megközelítésben támogatom ügyfeleimet, tehát több, általam tanult és megismert módszert, ötvözve alkalmazok. Szemléletem, értékrendem személy-központú és transzperszonális.

Azért dolgozom, hogy Ön teljesebb, boldogabb életet élhessen mind a magánéletében, mind a hivatásban.

Forduljon hozzám bizalommal!